2010. november 22., hétfő

Hívd meg a Mérnöki Kart az iskoládba!

2010 őszétől indul útjára az "Hívd meg a Mérnöki Kart az iskoládba!" program, amelynek keretében műszaki és természettudományok iránt érdeklődő középiskolás diákok, osztályok jelentkezését várjuk, akik szívesen megismerkednének a Mérnöki Kar professzoraival, kutatóival. Az előadások listája itt olvasható.

További információ és felvilágosítás a 88-624-294-es telefonszámon és az mkdekani@almos.uni-pannon.hu e-mail címen kérhető.

Kutatási lehetőség középiskolásoknak

A Mérnöki Kar tehetséggondozó program keretében kívánja összefogni a tudományos diákköri tevékenységet folytató hallgatókat, a kar kiemelkedő képességű első éves hallgatóit és a jelenleg még középiskolai képzésben résztvevő, műszaki és természettudományok iránt érdeklődő diákokat.

A 2010/2011. tanévre meghirdetett kutatási témák a középiskolák 11. és 12. évfolyamos hallgatói számára.

Meghívó

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának szervezésében 2010. november 25-én, csütörtökön 9-től 12 óráig az N229-ben dr. Martin Griesser a Continental TEVES frankfurti központjából "SW integration, know-how protection and Cosing Standards" témában tart szemináriumot.Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

dr. Fodor Dénes
Continental Járműrendszertechnikai szakirány

Információk a XXX. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára történő nevezésről

A XXX. OTDK-ra a 2009. és 2010. évi ITDK-n az országos konferencián történő részvételre jogot nyert hallgatók nevezhetnek.
Bővebben...

TOVÁBBRA IS A MŰSZAKI FELSŐOKTATÁS ÉLVONALÁBAN

A HVG felsőoktatási rangsorában, az összesített műszaki képzési rangsorban a Mérnöki Kar az előkelő második helyet foglalja el.

Az egy minősített oktatóra jutó hallgatók száma alapján összeálló rangsort a Mérnöki Kar vezeti. Az akadémiai doktorok száma a Miskolci Egyetem és Budapesti Műszaki Egyetem mellett Karunkon a legmagasabb. A Mérnöki Kar hallgatóinak OTDK-teljesítménye is dobogós - második- helyezést eredményezett.

A felmérés szerint a munkáltatók részéről a villamos-, építész-, gépész- és vegyészmérnöki iránt a legerősebb az érdeklődés.

A HVG Diploma különszáma idén is az Országos Felsőoktatási Információs Központ rangsorait közli, ez évben már hatodik alkalommal. A Mérnöki Kar 2007 óta az ország legjobb mérnökképzést végző intézményei között foglal helyet.